rólam

Ahogy visszaemlékszem, ösztönösen mindig egészség és környezettudatosan éltem, de egészségtanárként, coachként több, mint tíz éve beszélek is róla különféle helyzetekben… előadások, workshopok, főként rendezvények keretein belül, sőt, néhány évig még iskolában is.

Több, mint három éve, hogy egyre inkább éreztem, hogy nem elég beszélni róla, kell egy hely, ahol mind ehhez lehet inspirálódni és beszerezni a hozzávalókat. Ekkor szerveztem meg először a kiskertpiacot, ami valójában már egy régi álom volt azután, hogy Párizsban jártam a Jardins Jardinon. Ott ez egy nagy évi egy alkalommal megrendezett esemény, de én kisebb, havi rendszerességű rendezvényben gondolkodtam, növény, gasztronómia, és természetes dizájn témában, amihez az Anker’t tökéletes milliőt adott. Azóta pedig lehetőségem nyílt a tavaszkert Dísznövény Szakkiállítás és Vásár megszervezésére is a Budai Arborétumban, ami a tavasz legvirágosabb eseménye Budapesten, azt hiszem nem csak az én örömömre.

Az eltelt idő alatt nagyon sok fantasztikus emberrel ismerkedtem meg, akik közül többen a kiskertpiacon mutatták be először termékeiket, és fejlődtek azóta még szuperebb vállalkozássá, az emberi kapcsolatok pedig együttműködő csapattá, sokukkal barátsággá. Ez nagy öröm számomra és nagy büszkeség is.

Ezen az oldalon inspirációkat kaphattok tőlem, tőlük, velünk…helyeket, helyzeteket mutatok a mi nagyvárosunkban és máshonnan… igyekszem ötleteket adni az egészséges életmódhoz…leszek a természetes városi életstílus tanácsadótok. Éljünk városban-zöldben… csak úgy, természetesen!:)